Brinco – Judi Werthein Az “On Mobility” című nemzetközi kiállítás-sorozat keretében

Az “On Mobility” című nemzetközi kiállítás-sorozat keretében

Megtekinthető: 200  május 4. – 2006 június 4.
A “brinco” ugrást jelent spanyolul, így szokták nevezni a Mexikóból az Egyesült Államokba történő határátkelést. Judi Werthein “átkelő sportcipői” az illegálisan betelepülőket készítik fel erre az útra. A cipők hasznos holmikat, iránytűt és zseblámpát is rejtenek, hiszen sokan éjszaka vágnak neki az útnak. Belül pénz-tartó zsebek találhatóak, továbbá fájdalomcsillapító, mivel sokak sebesüléseket szereznek, és fájdalmaik vannak az út során. A talpbetét pedig annak a Tijuana és San Diego közötti határátkelőhelynek a térképét mintázza, amely a legnépszerűbb az illegális bevándorlók között.
Lehet, hogy nyolc óra hosszat kell gyalogolniuk, ezért a Brinco egy olyan bakancs, ami jól tartja a bokát, megvéd a kígyóktól, pókoktól és az éles kövektől. A cipő sarkába Szent Toribo Romonak, a mexikói kivándorlók hivatalos védőszentjének képe van hímezve, míg a cipő orrára vagyis vágyaik irányába- az amerikai sas.
Werthein a divat, a termelési verseny, a kivándorlás és a munkaerő migráció ellentmondásaira reflektálva egyszerre árulja sportcipőit egyedi műalkotásként és osztja szét ingyenesen leendő bevándorlók között a határ közelében.

Az On Mobility/A mobilitásról- című projekt több európai kortárs képzőművészeti intézmény együttműködésével jön létre. Az amszterdami De Appel által kezdeményezett kiállítás-sorozat a résztvevő intézményekben mutálódó, helyszínről helyszínre változó kiállításokban ölt testet.

A kiállítás-sorozat ambíciója, hogy körüljárja korunk kiemelkedően fontos, nagyhatású jelenségeit, mint a migráció, a mobilitás, a kulturális “fordítás” lehetséges kérdéseit, melyet egyre több kortárs alkotó tematizál műveiben.

A projekt felépítésébe, szerkezetébe játékosan, váltófutás-szerűen épül be a mobilitás. A sorozat első kiállítása az amszterdami De Appel nevű kortárs képzőművészeti kiállítóhelyen valósult meg, majd 2005. novemberében Berlinbe utazott, ahol a BüroFriedrich adott neki helyet. A projekt a társkurátorok által meghívott művészek munkáival gazdagodik utazása közben, ami a kiállítások folyamatos mutációját biztosítja.

Az utolsó és egyben záró kiállítás a kiindulópontul szolgáló amszterdami De Appelben kerül bemutatásra 2006 nyarán, de a projekt természetéből és belső logikájából következően természetesen a legelső kiállítástól már teljesen eltérő művészek részvételével, annak a 12 alkotó munkáinak a bemutatásával, melyeket a társkurátorok válogattak az On Mobility útja során.

Résztvevő intézmények:
De Appel, Amsterdam
BüroFriedrich, Berlin, Berlin
Contemporary Art Centre, Vilnius

Budapest:
Trafó Galéria (Trafó Kortárs Művészetek Háza)
Stúdió Galéria (Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület kiállítóhelye)
Menü Pont (Műcsarnok/Kunsthalle)

Kurátorok:
Saskia Bos (De Appel, NL), Luca Cerizza (D), Kestutis Kuizinas (CAC, Vilnius), Molnár Edit (Műcsarnok)

Az On Mobility eddigi állomásain szereplő művészek:
Andrew Miksys
Sean Snyder
Judi Werthein
Patricija Jurkšaityte
Bik Van der Pol
Multiplicity
Alicia Framis
Castro / Ólafsson
Marjetica Potrč
Nasrin Tabatabai
Yona Friedman
Xu Zhen
Tomas Saraceno
Patrick Tuttofuoco
Tiong Ang
Banu Cennetoglu