Szegedy-Maszák Zoltán – Akhilleusz és a teknősbéka

Megtekinthető: 1998. április 7-30.

Digitális gépek számszerűsített képek nyomában

A sebesség mítoszának első korszerű megfogalmazása vélhetőleg a Zenon nevéhez köthető négy aporia. Közülük is az első – mely a gyorslábú és érzékeny sarkú görög hőst és a (más mítosz szerint világot hátán hordozó) teknősbékát hozza össze a folyamatosság és a végtelen oszthatóság fogalmából konstruált stadionnyi boncasztalon – különös, utánozhatatlan karriert futott be a referenciák és hivatkozások síkján. A sokévszázados szellemi üldözés felezési ideje ugyan mind pontosabban közelíti meg az akhilleuszi erejű ideát, de a paradoxon természetéből adódóan elérni nem, legföljebb ábrázolni képes.
A bemutatott képsorokon diszkrét síkok szekvenciája formájában érhető tetten a lehetséges képvilág egy-egy jól definiált szakasza. A választott keret a digitális kód egyértelmű, védhetetlenül egzakt megjelenítése, mely él a szám és a kép, valamint az említett kód egyértelműségéből adódó lehetőségek variábilitásával. A demonstráció logikája persze költői, nem tudományos – erre legalábbis a predesztinálja a magyar tradíció (“a líra logika ..” stb.) – míg az eredmények esztétikuma kikerülhetetlenné teszi az analitikus közelítést.
Mikor adott felbontású raszter keretén belül megmutatjuk az egyes – nagy, egész számmal is megnevezhető – képeket, valamint ezek variabilitását megfelelő paletta hozzárendelésével, e képszakaszok révén az összes, a véges számú elemet tartalmazó halmazban tételezett képtény valamelyikét realizáljuk. Ha sorozatként, sorszámok ikonjaként jellemezzük ezeket, feltűnő eleme lesz a rendszernek az idő. Megmondható, mekkora időtartam választ el egyes képeket egymástól, ha a realizálás folyamatát tekintjük, kizárólagosan. Ez az adat egyben meghatározott sebességű (tipusú) számítógép képelérési útjához tartozó idő, vagyis pontosan meghatározza egy három dimenziós koordinátarendszerben az adott kép vetítési síkját. A képsík itt ideális sík, míg a tér ezen ideális síkok időben érintkező sokaságaként tételezett. Akár egy igen nagy – megjelenítendő – számot adunk meg, képét keresve, akár egy képet, melyhez számot rendelnénk, belátható, hogy az előny a kép-teknőcnél abban áll, ahogyan kijelöli a gép-Achilles számára a kötelezően befutandó pályát. A folyamatos működés versenyhelyzetéből adódó képmennyiség konkrét, az egyes elemekhez társítható időszakaszokat is reprezentál, mely az utolérendő képek számának csökkenésével fordított arányban nő. A fénysebességet közelítő megjelenítésben így mind pontosabban mérhető lassulás áll be: ahogy nő a megjelenítendő szám – s egyúttal csökken a meg-nem-jelenítettek száma – úgy tűnik egyre kilátástalanabbul hosszúnak a ráfordítandó idő (azonosnak tekintett sebesség mellett).

A verseny jelenlegi állását jól szemléltethetjük, ha a kiállítás nyitvatartási idejének fénymennyiségét viszonyítjuk e fax eltűnési sebességéhez.

/Peternák Miklós/