aktuális pályázatok

Kiállítás-pályázat a Stúdió Galéria 2009-es első félévi programjára

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület pályázatot hirdet tagsága számára a Stúdió Galériában 2009 márciusától megvalósítandó kiállításokra. Egyéni és csoportos kiállításterveket is várunk, a pályázó lehet művész és kurátor is!

A pályázat minimális (!) formai követelményei:

- Egyéni és csoportos kiállítás esetén is legalább fél A4-es oldalnyi szöveges leírás a projektről, tervezett kiállításról. Csoportos kiállítás esetén hosszabb kurátori koncepció is szükséges.
A leírásba kell foglalni mindazt, hogy miről szólna a kiállítás, és miért lenne fontos támogatni a kiállításterv megvalósítását.
- A pályázathoz csatolni kell szakmai önéletrajzot és portfoliót is.
- A pályázathoz csatolandó a kiállítás anyag-, illetve eszközigénye, valamint költségvetési tervezete is.
- A csatolt látványterv előnyt jelenthet a pályázás során.

A pályázatokat a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület vezetőségének galériabizottsága bírálja el.

A pályázatok beadása folyamatos, végső határidő: 2008. augusztus 31.



Felhívás 50 - kiállítás-sorozat

Az FKSE 2008-ban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Ennek alkalmából egy kiállítás-sorozatot rendezünk 2008 júliusában és augusztusában, mely az FKSE tagjainak munkáit mutatja be a Gallery by Night-hoz hasonlóan ötven, egynapos kiállítás keretében.

A kiállítás-sorozat fő célja a Stúdió sokszínűségének bemutatása. Elsősorban kész műalkotásokat várunk, de még be nem fejezett projektekkel is lehet jelentkezni.

Nem egy kurátori koncepcióhoz keresünk műveket, hanem a művészekre bízzuk, mit szeretnének megmutatni abból, amin éppen dolgoznak. Fontos, hogy a kiállított munkák tükrözzék, egyénileg mi foglalkoztat Titeket.

A kiállítások helyszíne a Stúdió Galéria új, a Rottenbiller utcában kialakított helyisége.

Folyamatosan várjuk a jelentkezéseket a studio@c3.hu e-mail címre.

A lehetőség minden tagunk számára nyitva áll. Kérjük jelezd mihamarabb, LEGKÉSŐBB ÁPRILIS 15-IG, hogy részt akarsz-e venni a projektben! Minden jelentkező számára biztosítjuk a kiállítási lehetőséget.



Stúdió Fórum - Asszisztens program

Az FKSE és a tranzit.hu kezdeményezésére 2007 novemberében megalakult Stúdió Fórum fontos célkitűzése a különböző generációk, művészek és kurátorok együttműködését segítő, együttműködésére épülő közös projektek létrehozása. Ezen célkitűzés mentén az FKSE és a tranzit.hu meghirdeti a Stúdió Fórum - asszisztens programot, amelynek közvetlen célja fiatal művészek szakmai tapasztalatszerzésének segítése, azáltal, hogy fiatalabb és idősebb (tapasztaltabb) művész együttműködését támogatjuk. Ezzel összetettebb projektek megvalósítását is szeretnénk elősegíteni, valamint, azt, hogy a fiatalabb művészek szakmai munkával jussanak jövedelemhez.

A program keretében a fiatalabb művészek az idősebbek asszisztenseként 3 hónapon keresztül (igény szerint, a 2008. májustól decemberig tartó időszakban) ösztöndíjat kapnak; ezen időszak alatt az idősebb művészek vállalják, hogy mentorként - pl. elméleti és gyakorlati tanácsok, kapcsolatok révén- segítik asszisztensüket. A 3 darab 3 hónapos ösztöndíjra mind az asszisztens-jelölteknek, mind a potenciális asszisztens-fogadóknak pályázniuk kell a Stúdió és a tranzit.hu honlapjáról letölthető jelentkezési lapok kitöltésével.

asszisztens adatlap

mentor adatlap

A pályázati folyamat következő lépésében a beérkezett adatlapokból egy nyilvános adatbázist hozunk létre, mely alapján a mentor- és asszisztens-jelöltek is kiválaszthatják, hogy kikkel dolgoznának szívesen együtt. A zsűri a preferenciákat figyelembe véve 3 asszisztens-mentor párost választ ki. A nyertes pályázók az asszisztensi munkájukért három hónapra összesen nettó 150 000 Ft támogatást kapnak. A 3 hónap lejárta után mind az asszisztensektől, mind az asszisztens-fogadóktól szakmai beszámolót, az együttműködést bemutató, publikálható rövid (3000 karakter) esszét kérünk.

Jelentkezni április 10-ig lehet a kitöltött jelentkezési lappal és önéletrajzzal a office@tranzitinfo.hu címen.



Magyar Universitas Program - Kortárs Képző- és Iparművészeti Pályázatok


A pályázat száma: KKIP-0028/2008.
A pályázat tárgya: Táblakép, falfestmény vagy kárpit megalkotása.
Helyszín: a Székesfehérvár, Budai út. 43. szám alatti felújított képző- és konferenciaközpont.
A műalkotás létrehozására és elhelyezésére rendelkezésre álló legnagyobb összeg:
nettó 5.462.400,- Ft
A pályázatok beérkezési határideje: 2008. március 20. (csütörtök) 16.00 óra.


A pályázat száma: KKIP-0029/2008.
A pályázat tárgya: beltéri falfelület megformálása és/vagy szobrászi megoldású kapu.
Helyszín: Nyíregyházi Főiskola Nyíregyháza, Sóstói út 30. alatti campusa.
A műalkotások létrehozására és elhelyezésére rendelkezésre álló legnagyobb összeg: nettó 22.439.700,- Ft
A pályázatok beérkezési határideje: 2008. március 27. (csütörtök) 16.00 óra.


A pályázat száma: KKIP-0005-2/2008.
A pályázat tárgya: padlóburkolat és falfelület művészi megformálásának tervezése.
Helyszín: a Semmelweis Egyetem új Oktatási és Kutatási Központja (Budapest, IX. kerület, Tűzoltó u. - Thaly Kálmán u. - Vendel u. által határolt tömb)
A műalkotások megtervezésére rendelkezésre álló legnagyobb összeg (tervezői díj): nettó 5.000.000,- (Ötmillió) forint + 20% ÁFA.
A műalkotások kivitelezésére felhasználásra kerülő legnagyobb összeg (melyet a művészeti terv megvalósítására a kivitelező cég használ majd fel): nettó 36.510.000,- (Harminchatmillió-ötszáztízezer) forint + ÁFA.
A pályázatok beérkezési határideje: 2008. április 17. (csütörtök) 16.00 óra.


A pályázat száma: KKIP-0005-3/2008.
A pályázat tárgya: térstruktúra-installáció létrehozása belső térben. Helyszín: a Semmelweis Egyetem új Oktatási és Kutatási Központja (Budapest, IX. kerület, Tűzoltó u. - Thaly Kálmán u. - Vendel u. által határolt tömb)
A műalkotás létrehozására és elhelyezésére rendelkezésre álló legnagyobb összeg: nettó 20.000.000,- (Húszmillió) forint + 20% ÁFA.
A pályázatok beérkezési határideje: 2008. április 24. (csütörtök) 16.00 óra.


A pályázat száma: KKIP-0005-1/2008.
A pályázat tárgya: műalkotás létrehozása belső falfelületen. Helyszín: a Semmelweis Egyetem új Oktatási és Kutatási Központja (Budapest, IX. kerület, Tűzoltó u. - Thaly Kálmán u. - Vendel u. által határolt tömb)
A műalkotás létrehozására és elhelyezésére rendelkezésre álló legnagyobb összeg: nettó 7.000.000,- (Hétmillió) forint + 20% ÁFA.
A pályázatok beérkezési határideje: 2008. április 10. (csütörtök) 16.00 óra.


A fenti pályázatok kiírása elérhető és további információ kapható a www.art-universitas.hu honlapon, valamint a pályázatot lebonyolító Építészfórum Kiadói Kft.-nél, munkanapokon 9-15 óra között a 06-20 563-1692 információs telefonszámon.



GUEST STUDIO FOR VISUAL ARTISTS Reykjavík / ICELAND

The Icelandic Association of Visual Artist (SÍM) call for applications.
SIM runs 3 residency apartments situated in 3different places in Reykjavík. The residencies are appliccable for Icelandic and foreign artists and the length of the stay is 1 -2 month.
The rent is very fair, compared to the local prices, IS kr 35.000 / 40.000 ( around 400?) per month, depends on location.
The Apartment / studio is now open for applications for the period June through December 2008
Deadline for applicants is April 1st., 2008.

Samband íslenskra myndlistarmanna
Hafnarstrati 16, box 1115
121 Reykjavík
ICELAND

Application forms and any further information is available at SÍM - The Association of Icelandic Visual Artists: http://sim.is/Index/English//Index/English/



The Workshop Gallery in Bialystok, Poland: Call for Work

Call for Work:
small works on paper (no bigger than A4 - 21x29cm) accepted media: drawings, prints, mixed media, textile (on paper) topic: medicine, anatomy, medical biology, or anything related
Submissions:
email .jpgs of work for consideration along with an artist statement and CV
to: art.factory.bialystok@gmail.com
by 1 May 2008
exhibition: 6 June - 12 July 2008



Élhető város, élhető természet - Szabadtéri művész-zászló pályázat
Városi Képtár - Deák-Gyűjtemény


A székesfehérvári Városi Képtár - Deák Gyűjtemény a 9. Kortárs Művészeti Fesztivál keretében nyílt és nyilvános szabadtéri művész-zászló pályázatot hirdet. A pályázat tematikája: élhető város, élhető természet. A téma az ember által létesített terek vagy humanizált természet értékeire, a beavatkozások minőségére és mértékére kívánja irányítani a figyelmet. Formai megkötése: a tervezendő és elkészítendő alkotások Székesfehérváron, a történelmi belvárosban az utcát alkotó - szembe levő házsorok között - kifeszített kötelekre felfűzve kerülnek majd kiállításra.
A terveket április 11-ig szakértő zsűri értékeli és dönt a zászlónként maximum 200.000 Ft-os kivitelezési költség (anyag és munkadíj) odaítéléséről.

Pályázati határidő: 2008. április 4.
Cím: Városi Képtár- Deák Gyűjtemény, 8000 Székesfehérvár Oskola u. 10.
Telefon 22/329-431
E-mail: keptar@enternet.hu



2008. április 26. és május 15. között a Világ Kiállítás (Word Expo) egy különleges kiadása kerül megrendezésre Bécsben

Ebből az alkalomból keresünk művészeti produktumokat, performenszeket, internet alapú projekteket, tárgyakat, dokumentumfilmeket és közösségi alkotásokat.
A kiállítás anyaga azon ötletekből lesz összeállítva, amelyek ötletes, vicces és bomlasztó módon szembeszállnak a nemzeti értelmezésekkel/kifogásokkal és a kapitalista stratégiákkal, melyek megkérdőjelezik a művészet és a gazdaság szerepét, felnyitják és megváltoztatják a különböző nézőpontokat.
A Bécsi Expo felelős szervezetei:
Open Space - Zentrum für Kunstprojekte in co-operation with
LABfactory (former office of the Viennese WORLD EXPO 1873).
Project-Curator: Alexander Nikolic
Határidő: 2008. márc. 25.
Bővebb információ: http://www.eroticunion.org/?p=66



A Földgömb fotópályázat 2008

Mottó: "Ésszel járom be a Földet."
A Földgömb 2008-as fotópályázatára "ésszel készült", gondolatébresztő, elemző képeket, képsorozatokat várunk különleges helyszínekről, helyzetekről!
Pályázni lehet minden olyan fotóval, amely az alábbi témakörök valamelyikébe besorolható:
1. Ahol az ösvény véget ér. (expedíciók, kalandos vállalkozások különleges képei)
2. Érzékeny övezet (sérülékeny, bolygatott, átalakított táj, átformált környezet)
3. Haladás (a helyváltoztatás eszközei, közlekedési élethelyzetek, a gép és utasa)
4. Díjazás: A fődíj egy 1 hetes írországi út az STA Travel-től.

Beadási határidő: 2008. április 21. (hétfő) 12 óra.
Részletek:http://www.artportal.hu/aktualis/palyazatok/a_foldgomb_fotopalyazat_2008



A Debreceni Művelődési Központ felhívása fiatal képző-, ipar- és fotóművészek számára.

A pályázat célja: egyrészt bemutatkozási lehetőséget kívánunk nyújtani a Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében élő fiatal alkotóknak, másrészt késztetést adni új alkotások létrehozásához, segítséget nyújtva ezzel művészi tevékenységükhöz, pályakezdésükhöz.
A tárlatra a technikák és stílusok sokszínűségét felvonultató, önálló művészi kifejezésmódot megjelenítő munkákat várunk.
A pályázaton részt vehet minden 35 évnél nem idősebb, hivatásos (MAOE vagy szövetségi tag) alkotóművész, valamint képző-vagy iparművészeti egyetemet (vagy ezek jogelődjét) végzett, illetve tanulmányait elkezdett alkotó.
A legkiválóbbnak ítélt alkotások beküldőjét egy 2009-ben, a Mű - Terem Galériában megrendezésre kerülő önálló kiállítás lehetőségével díjazzuk.

Jelentkezési határidő: 2008. április 26.
Cím: Mű -Terem Galéria, Debrecen, Batthyány u. 24.
Információ: Tel.: 52/532-836
e-mail: mtgaleria@dbmuvkozpont.t-online.hu
Részletek: www.debrecenimuvkozpont.hu



Az év kulturális plakátja 2008

Oktatási és Kulturális Minisztérium
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az ARC Kft. pályázati felhívást intéz a hazai kulturális intézményekhez. A pályázat célja: Az országos pályázat, valamint az azt követő kiállítás célja, kulturális tartalmak progresszív, korszerű vizualitású köztéri megjelenítésének ösztönzése. Kiállítás: A legjobbnak ítélt max. 46 plakátot 2008-ban, a 9. ARC kiállításon kamara-kiállítás keretében mutatjuk be. Az év kulturális plakátjának választott legjobb pályaművet benyújtó intézmény 300.000 Ft., illetve a plakátot alkotó grafikus vagy grafikai stúdió szintén 300,000 Ft. jutalomban részesül.
Határidő: 2008. április 30.
Jelentkezési lapok letölthetők: www.arcmagazin.hu (Letöltés címszó alatt)
Bővebb információ: www.okm.gov.hu/



A reneszánsz és az elektronikus média
Reneszánsz 2.00.8


Pályázati felhívás médiaművészeti kiállításon való részvételre a Videospace Budapest és Holdudvar Galéria kiállítótermében 2008. május 21. - június 17. között.
Olyan tárlatot tervezünk, amelyben a médiaművészet műfajának széles spektruma helyet kap: videók, videó-, fény- és hanginstallációk, számítógépes szimulációk, lightboxok, és nem utolsósorban interaktív művek.
A pályázat nyílt és meghívásos

Beadási határidő: 2008. március 31.
További információ: y@videospace.c3.hu
http://www.exindex.hu/index.php?l=hu&page=7&id=212



Jan van Eyck Academie

Post-academic Institute for Research and Production Fine Art, Design, Theory Call for applications. Artists, designers and theoreticians are invited to submit research and production proposals to become a researcher at the Jan van Eyck Academie.
Határidő: 2008. április 15.

Jan van Eyck Academie
Academieplein 1
www.janvaneyck.nl



C:Art:Media - call for applications 2008

C:Art:Media is an international two-year master's programme aimed at students committed to a contemporary art practice using digital media in the realization of their work. The strength of C:Art:Media lies in the ambition to take the relation between art and technology to its fullest potential. Depending on the students' ambitions and interests they can choose to take either a Master of Science or a Master of Fine Arts Degree.
Both students with a Bachelor of Science or Bachelor of Fine Arts Degree,
or the equivalent, are encouraged to apply.
The C:Art:Media programme can result in either a Master of Fine Arts or a Master of Science, depending on the nature of the individual student's exam work. C:Art:Media is tuition free.

Határidő: 2008. április 15.
C:Art:Media
Valand School of Fine Arts | IT-University of Göteborg
Göteborg University
http://www.valand.gu.se/cartmedia



SIMULTAN04 Festival - Screening - Call for entry

SIMULTAN04 is open for submissions of innovative works which that make use of technology in a creative, ingenious way or are based on a peculiar, unusual story.
The video section is open to all video artists and not only, who can apply with narratives, experimental videos, animations, vj-ing movies and motion graphics.
SIMULTAN04 - Video and Media Arts Festival will take place in Timisoara, Romania between May 22nd -24th 2008.
No application fee required!
The deadline for the submission of works and applications is April 10th, 2008

Terms and conditions, technical details, application form here:
http://www.simultan.org/en/2008/callforentry.htm

For additional information please contact: Levente Kozma (simultan[at]simultan.org, tel: +40-740.300.806). For more details please visit www.simultan.org



További külföldi pályázatokról értesülhettek és értesíthettek másokat, ha feliratkoztok az artinfo hírlevélre: artinfo@lists.c3.hu A C3 moderált levelezési listáján naponta friss információkat olvashat magyar és nemzetközi művészeti eseményekről és pályázati lehetőségekről -- főleg magyarul és angolul, illetve amilyen nyelven a levelek a listára érkeznek.
Feliratkozni lehet weben keresztül: http://lists.c3.hu/mailman/listinfo/artinfo, vagy e-mail küldésével az artinfo-request@lists.c3.hu címre, a subject/tárgy megjelölése: subscribe.
Artinfo archívum:
http://lists.c3.hu/pipermail/artinfo