|
1991 óta a Stúdió Galéria és a Fiatal Képzőművészek
Stúdiója évente egyszer, megrendezi a Gallery by Night című
kiállítás-sorozatot. 11 napon keresztül éjszaka tart nyitva este
8 órától a Stúdió Galéria, és naponta más-más kortárs képzőművész,
illetve művészeti csoport arra az egy alkalomra tervezett munkájával
találkozhat a közönség. Az évek során számtalan alkotó került ezen
sorozat keretén belül egymással munkakapcsolatba, s együttműködésük
eredményeként valósultak meg az éjszakai kiállítások. A Gallery
by Night által a művészetben is nélkülözhetetlen eszmecsere aktuális
formáival kísérletezhetnek a művészek, és velük együtt a közönség
is, aminek a jelenléte ezeken az estéken felfokozott módon egyedi
és megismételhetetlen.
A Gallery by Night 2008 három intézmény - a prágai Centre
for Contemporary Art FUTURA, a kassai Make-up
Collective és a Fiatal
Képzőművészek Stúdiója Egyesület - együttműködésében valósul
meg. Miként már korábban is volt példa arra, hogy a Gallery by Night
nemzetközi kooperáció eredménye. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója
egyesület két partnere ajánlott művészeket az egyestés kiállításokra,
a Centre for Contemporary Art FUTURA hét - cseh, szlovák, olasz
és francia művészt (mindannyian Prágában élnek), a Make-up Collective
három szlovák művészt és egy művészeti csoportot. A Gallery by Night-nak
azonban nem csak külföldi résztvevői vannak, hiszen az esték során
velük párban magyar művészek is kiállítanak az eseménysorozaton.
A közép-kelet európai szcéna fiatal művészei bár egy kulturális
közegben mozognak, mégsem állítanak ki sokszor együtt. A Fiatal
Képzőművészek Stúdiója Egyesület célja, hogy magyar, cseh és szlovák
alkotók kerüljenek munkakapcsolatba. A kiállítás-sorozat hangsúlya
a kooperáción és dialógus kezdeményezésén van: közös művek, installációk
és szituációk megteremtésén. A távlati cél pedig az, hogy ennek
az események is köszönhetően hosszú távú együttműködés alakulhasson
ki a három egymással határos ország kortárs képzőművészeti intézményei
között.
|