Kultúrharc és a holland független művészeti közeg: az amsterdami Platform Beeldende Kunst előadása

 

pbk

A DACS – Hollandia, királyság! programsorozat keretében a Fiatal Képzőművészek Stúdiója (FKSE) az amszterdami Platform Beeldende Kunst-tal (PBK) működik együtt. November 6-án este a PBK két alapítója, Yuri Veerman és Rune Peitersen művészek tartanak előadást a Stúdió galériában.
A 2012-ben alakult PBK egy olyan művészeti intézmény, mely elsődleges feladatának tekinti az aktív részvételt a kultúrpolitikai folyamatokban és a kortárs művészettel kapcsolatos véleményformálásban. A PBK rendszeresen készít kritikai elemzéseket, rendez kerekasztal-beszélgetéseket és jelentet meg cikkeket a művészet finanszírozásával, társadalomban betöltött szerepével, és a művészetben dolgozók jogaival kapcsolatban.
Az FKSE-hez hasonlóan a PBK is egy tagság-alapú intézmény, mely azonban teljesen más premisszákkal működik egy egészen más kulturális és politikai kontextusban. Yuri és Rune előadásukban kitérnek majd a holland független művészeti közeg működésére és finanszírozási mechanizmusaira, az állami és nemzetközi támogatások szerepére, illetve az ezekhez való kritikai viszonyulás lehetőségeire.

Yuri Veerman (1981) – www.runepeitersen.com
Rune Peitersen (1971) – www.yuriveerman.nl
Platform Beeldende Kunst Amsterdam – http://www.platformbk.nl/

A program a DACS – Hollandia, királyság rendezvénysorozat részeként a Holland Királyság Budapesti Nagykövetségének támogatásával valósul meg.
További információ: http://dacs.hu/

Együttműködő partner az ACAX | Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda.
http://acax.eu/