PATRON – kortárs karácsonyi műtárgyvásár 4.

Patron kortárs műtárgyvásár
2014. December 9 – 16.

megnyitó: 2014. december 9., 18h

megtekinthető: 2014. december 10 – 19.
nyitvatartás: H, K, Cs, P: 10-18h, Sze: 12-19h

patron_7.1
A FIATAL KÉPZŐMŰVÉSZEK STÚDIÓJA EGYESÜLET (FKSE) 2014-ben 4. alkalommal szervezi meg a már hagyománynak számító PATRON karácsonyi műtárgyvásárt és kiállítást.

A vásár keretében a látogatók egyaránt találkozhatnak fiatal, pályakezdő művészek és már befutott alkotók munkáival.
A mintegy 100 művész több, mint 150 alkotását felvonultató vásár célja egyrészt, hogy lehetőséget adjon a fiatal alkotóknak munkáik bemutatására és eladására; másrészt pedig, hogy felhívja a nagyközönség figyelmét a műtárgyvásárlás lehetőségére, és elérhető áron kínáljon műveket az érdeklődők számára.
A PATRON ugyanakkor jótékonysági vásár is, hiszen minden eladás hozzájárul a Fiatal Képzőművészek Stúdiója programjainak megvalósításához, az Egyesület fenntartásához is.

Kiállító művészek:
Antal István, Babos Zsili Bertalan, Balázs József Tamás, Barnaföldi Anna, Bartha Máté, Bernát András, Blahó Borbála, Bogyó Virág, Borsos Lőrinc, Braun András,BUPAP (Budapesti Aszfaltprojekt), Czank Ninetta, Czene Márta, Csontó Lajos, D. Dénes Ágnes, Dallos Ádám, Englund Camilla, Énzsöly Kinga, Erdei Krisztina, Erlich Gábor, Esterházy Marcell, Fajgerné Dudás Andrea, Farkas Roland, Fischer Judit, Flohr Zsuzsi, Gosztola Kitti, Hangay Enikő, Hatházi László, Hegedűs 2 László, Horváth Tibor, Huszár Andrea, Jakatics-Szabó Veronika, Káldi Katalin, Kaliczka Patrícia, Karas David, Kárpáti János Iván, Kaszás Tamás, Kerekes Gábor, Keresztesi Botond, Keresztes Zsófi, Keserue Zsolt, Király Gábor, Klima Gábor, Kocsi Olga, Kokesch Ádám, Komoróczky Tamás, Koós Gábor, Korcsmár Eszter, Kovács Olívia, Kristóf Gábor, Kroó Anita, Lóránt Anikó, Máriás István, Mátrai Erik, Menesi Attila / Christoph Rauch, Molnár Zsolt, Murányi Mózes Márton, Nagy Benjámin, Nagy Csilla és Kerezsi Nemere, Nagy Karolina, Orbán György, Pap Ramóna, Richter Zsuzsa, Rutkai Bori, Schikowski Alexander, Soós Kata, Sugár János, Süveges Rita, Szabó Ákos, Szabó Dorottya. Szabó Eszter Ágnes, Szabó Péter, Szacsva y Pál, Szemző Zsófi, Szenteleki Gábor, Szigeti Árpád, Szigeti Gábor Csongor, Szíj Kamilla, Szuharevszki Mihály, Tranker Kata, Vándor Csaba, Vécsei Júlia, Vékony Dorottya, Wolsky András, Zagyvai Sári