Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben – Győrffy László

Megnyitó: 2009. június 16. 19.00
Megtekinthető: 2009. június 17. – július 7.

Győrffy László a Stúdió Galériában rendezett önálló kiállításán – tőle talán eddig kicsit szokatlan módon – rendkívül tág képzőművészeti spektrummal kísérletezik, a bemutatott munkái között megtalálhatók lesznek rajzok, fotók és egy installáció is. A művek – melyek között található olyan médium is, amit a művész először használ – egy mellérendelő struktúrában kerülnek bemutatásra a galéria terében. Ez a mód nem a művek formai egységet hivatott megteremteni, hanem egyfajta radikális szellemi teret kíván létrehozni.

Győrffy László munkáiban most is az elsődleges jelölő, így a létezés reprezentánsa is az emberi test, amelynek rejtett, kirekesztett és taszító minőségeire fókuszál. Érdeklődése középpontjában a testekre alkalmazott klasszikus ellentétpárok, dichotómiák (természetes-mesterséges, eleven-halott, külső-belső, alantas-magasztos) közti határok eltörlése áll. Ezzel a szemléletet kísérletezik tovább a Stúdió Galériában megrendezett kiállításán is, melynek már a címe is egy offenzív, a művészet intézményrendszerének nekiszegeződő állítás: Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben.

A kiállítás egyik része egy helyspecifikus installáció, amely enteriőrt képez az enteriőrben. Egy terített asztal fölött egy koponyákról készült, bekeretezett fotó látható a falon, illetve egy fiktív önarckép – a tárlat egyetlen olaj/vászon festménye – amely Dorian Gray mintájára öregedő és baljós fiziognómiai jegyekkel ruházza fel a kiállító művészt. Az installációban megjelenik a művész műgyantából kiöntött levágott bal keze is. Ezen kívül 24 vegyes-technikájú grafika képez két nagyobb organikus csoportot a kiállítótér másik részében. A 12 ötlet az önpusztításhoz c. sorozat a szexualitás, a halál és a születés szokatlan összefüggéseivel foglalkozik. A rajzokon horrorisztikus motívumok találkoznak anatómiai- és szemléltető ábrák, képregények elemeivel, amelyek kiegészülnek szentenciákkal, idézetekkel, feljegyzésekkel, amik groteszk eklektikává sűrűsödnek. A struktúra leginkább a pszichózis és a személyes, vagy éppen a társadalmi tudatalatti rendezőelvének engedelmeskedik. A kiállítás humorral vegyes kegyetlenséggel kezdi ki a progresszió és a racionalizmus alapelveit.

A különböző kulturális utalásokkal terhelt installáció a gótikus-horror dekadens eszköztárát használja a rossz közérzet és a visszájára forduló csoda megjelenítésére. A mű pesszimistán tekint a kreativitás hatékonyságára és a művész pozíciójára. A biológiai lényébe zárt, és annak is kiszolgáltatott alkotó ezen értelmezés alapján az elmúlás ígéretének hordozója. Győrffy szerint egy mű (kényszeres) létrehozásánál sem képes másra a művész, mint meghosszabbítani és konzerválni a halált.

Sajtómegjelenések:

Rieder Gábor kritikája az Artportalon