Napló – Chilf Mária

Megnyitó: 2001. január 23 – február 11.
A kiállítást megnyitja: Kukorelly Endre

Kukorelly Endre: Csupa utolsó pillanat

Naplóbejegyzések Chilf Mária kiállításához

Naplót magunknak írunk mindenkinek. Én biztos, hogy saját magamnak írom. Van még hátra 4.348.000 másodperc, ez az első bejegyzés, mivel katonaság alatt kezdtem el, nyilván kétségbeesésből. Azért, hogy valamit kezdjek az idővel. És tényleg, ha naplót írsz, az csinál valamit az idővel, megfogja vagy meglódítja, attól függ. Nem tudni, mitől függ, és sajnos sokszor fordítva van bekötve, nem akkor fogja vissza az időt, amikor ahhoz volna kedved. Hanem ahogy jön. Például több száz év lefut, és még mindig 4.345.200 másodperc van leszerelésig, aztán egyszercsak már el is telt huszonnyolc és háromnegyed év, és így tovább. Egy ideje a komputerembe írok naplót, mert az volna a terv, hogy majd akkor, ugye, még épp az utolsó pillanatban, biztos ami biztos, kitöröljük az egészet. Én, a komputerem és az utolsó pillanat. Jobb a békesség alapon. Néha kinyitok, csak úgy viccből, egy régebbi file-t, és megnézem, mi volt. 1997. január tizedike, péntek. Az volt Ott van szép rendesen és durván, nincs irgalom, annyira megvan, hogy ehhez képest alighanem igazán semmi más sehol máshol. Csupa utolsó pillanat. Kísértetek. Akkor tehát törlés? Most töröljem ki? Most? Vagy pedig mikor lesz az a most? Szóval nincs megoldás.
Szóval nincs megoldás, ezért tudtam azonnal, ahogy Chilf Mária megmutatta rajzolt-festett naplóját, hogy na igen, ez az mégis. Szabályok rigorózusan betartva, minden nap bejegyzés, szép sorba jönnek a napok, lemegy a hét, jön a másik. Ha kimarad egy nap, kihagyja a helyét akkor a kihagyás van bejegyezve. Pillanatnyi fontosságok és jelentős jelentéktelenségek: súlyos és bagatell ügyek villámgyors helycseréi teszik a naplót igazánszórakoztatóvá. Nem fecserészős, semmi bőbeszéd, tömör, színes leírás ebben eléggé verhetetlennek látszik. Ez ugyanis egy Szép Napló. Vegyük például Thomas Mannét, az nem szép. Szép? Nem. Mondjuk, érdekes: az érdekes, hogy milyen nem valami szép dolog, viszont eléggé csodálatos dolog az ember. Vagy (és most naplóírók hosszabb felsorolásába nem fogok bele),jaj. Öntetszelgés, pitiánerség, csúsztatgatások, kihagyások. Fitogtatás, méltatlanság-hegyek. Hamisítások tömkelege. Szereplés. Nem feltétlenül szemrehányólag mondom, inkább leírólag, mivel ez az őszinte őszintetlenség-halom igazán érdekes. Aztán pont így, a megszokásaim mentén kezdtem el olvasni Chilf Mária naplóját is, és a legbűbájosabb megoldást találtam. NA. Hol van itt a hamisság? Hol a hamisság, ha az egész hamiskodás, az maga, hogy itt valaki egy olyan dologra talált megoldást, amire per difitionem lehetetlen. Csalás nélkül, szó nélkül mindent megmutatni, megfontolások nélkül mindenről beszélni és semmit sem árulni el. Totális intimitás, nulla intimkedés. Ez nekem tetszik. Leülök, nézegetem, és reflexből igyekszem kitalálni, hogy ez meg az ott micsoda? Egyet-mást simán kitalálok. Például azt találom ki, hogy szívderítés.
(2001. január 18-23.)