Műszaki történet – GALBOVY ATTILA és PÉLI BARNA

Megnyitó: 2005. január 18. 19:00
Megtekinthető: 2005. február 17-ig

Galbovy Attila és Péli Barna fiatal szobrászművészek közös kiállítással mutatkoznak be a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) galériájában, a Stúdió Galériában. A kísérletező kedvű alkotókat nem először ösztönzi az alkotófolyamatban ez a dialógushelyzet: az utóbbi időben már szinte virtuális alakként körvonalazódik a kettejük együttműködésében fogant harmadik alkotó. Mostani bemutatójukon is a tér adottságaira való érzékenység, a játékos és szabad anyaghasználat és egyfajta befejezetlenség jelenlétének felszabadító érzése mutatkozik meg.

“…a fiatal budapesti képzőművészek egy (főként szobrászattal foglalkozó) csoportja lazább-szorosabb szellemi közelségben dolgozik, és ez a kapcsolatrendszer közös gondolkodási platformokat, alkalmi együttműködéseket teremt. Eme strukturálatlan networknek kétségtelenül egyik alapegysége a Péli-Galbovy páros, akiknek művészi munkamódszere éppen a kommunikációra, az élmények közös megélésére, egymás gondolatainak (ki)használására és megtermékenyítésére épül.”

(Somogyi Hajnalka)

“…Ha részesei lehetünk az alkotói munkafolyamatnak, kiderül, hogy egyszerre irányítottan véletlen és véletlenül logikus, ahogyan a szobraik felveszik alakjukat. Ha a genezis-információk hiányoznak, a szerzők csak mosolyognak, és azt mondják: “szabad a gazda! Elég ha nézel, hiszen úgysem tudsz értelem nélkül látni.”

(Forián Szabó Noémi)

“Péli Barna és Galbovy Attila a közös munka stratégiájával tulajdonképpen munkahelyeket teremtenek maguknak. Műtárgyakat állítanak elő, hasonlóan az előállítás társadalmiasult formáihoz, ahol az előálló tárgyak szinte követhetetlen komplexitású folyamatok, döntések révén jönnek létre. Ezt a komplexitást modellezi a két művész egymásról asszociáló módszere, az extenzív ötlet-ökonómia. Az ötlet demokratikus (akkor is az, ha egyetlen ember kapja és kezeli, de akkor nagy a hajlama egyrészt a letisztulásra, másrészt arra, hogy tulajdonná váljék, hogy bekerüljön a magángazdaságba), ezért a legnagyobb biztonságban közös kézben van. A közös munkának ez az extenzív folyamata esetleg nem hoz létre letisztult műtárgyakat, de elegendő anyagot ad arra az időre, amikor majd (ha) lezárul.”

(Erhardt Miklós)