Kultúrapark – Fogarasi András

Megtekinthető: 2002. augusztus 27. – szeptember 14.

A “Kultúrapark” szóösszetétel nem a szerző, az 1977-ben született Andreas Fogarasi tökéletlen magyarsága miatt botlik egyet. A “kultúra” jelen esetben nem szórakozásra utaló eufemizmus, mint a “kultúrpark”, “kultúrcentrum” kifejezésekben, hanem a posztindusztriális nagyvárosok múzeumnegyedeinek tartalmat szállító szolgáltatás megnevezése.
A Stúdió Galéria terébe belépve világító szövegdobozokat találunk, rajtuk a ‘culturepark’ illetve a ‘Culture Park’ kifejezések, a művész azonos című, salzburgi kiállításának tárgyai. A középső terem egyetlen eleme az ablakok előtt a padló síkjából felívelő, half-pipe-ra emlékeztető, fehér farostlemezből készült álfal. A legbelső szobában színes dokumentumfotók sorakoznak hagyományos elrendezésben, melyek a Párizs melletti Kis Trianon kastély parkjának felújítására szervezett “sponsoring event” díszleteit járják körül. A kiállítás további elemei a megnyitón a művész által viselt, a bécsi Museumsquartier-ben (7 Euróért) vásárolt, MQ logóval ellátott strandpapucs, valamint az ablakra ragasztott, kifelé tekintő fotók, képeslapok, melyek a kultúra további “branding” lehetőségeit illusztrálják. Elegáns előadásmód, könnyű kezű térkezelés. A Kultúrapark-ban, többszörös csavar révén, a magaskultúra financiális hátterének előteremtése, illetve gyakorlati célok érdekében történő alkalmazása során mintegy melléktermékként fellépő esztétikai viszonyok vizsgálata folyik; a díszletek mögött megbújó realitások kerülnek a fókuszba, majd épülnek be az environmentbe. Fogarasi munkáit talán a Menesi-Rauch szerzőpár projektjein keresztül lehet a legegyszerűbben elhelyezni a hazai szcénában.

Itt is infrastruktúra-kutatásról van szó, de míg Menesiék a szűk értelemben vett képzőművészeti intézményi struktúrát teszik láthatóvá, fejlesztik, addig Fogarasi működési terepe az urbanisztikai szinten tárgyiasult magaskultúra. Ez a tematika évek óta adja Fogarasi munkáinak hátterét. Képzőművészeti tevékenysége mellett a szituacionista hatásokat mutató Dérive című bécsi urbanisztikai folyóirat egyik szerkesztője. A folyóirat általa szerkesztett, “Argument Kultur” című száma részét képezte már említett, salzburgi environmentjének (Culture park), valamint kapható volt a Manifesta 4 könyvstandján, kapcsolódva a művész ottani bemutatkozásához (Europapark címmel). Mivel a Szituacionista Internacionálé hazai (igen hiányos) percepciója a késői írások, a Societé du spectacle, és a hatvannyolcas diáklázadások körül szerveződik, jószerivel figyelmen kívül maradnak a korai évek urbanisztikai vizsgálódásai. A “dérive” kifejezést a szituacionisták alkalmazták véletlenszerű “pszichogeográfiai” felfedezőútjaikra, melyek során az egyes városnegyedek “életszerűségét” térképezték fel. Fogarasi útjain mást talál, mint a szituacionisták a maguk derive-jei során. Amazok a kultúra nyomai után kutattak a modernkori burzsoá metropolisz politikai-gazdasági-esztétikai (ld. modernista építészet, funkcionalizmus) terror sújtotta sivárságában, a humor, a “szituációk” jeleit, majd ezeket teorizálták az egységes urbanisztika (urbanisme unitaire) és a forradalmi játék (jeu révolutionnaire) kísérleti elméleteiben. Fogarasi is a kultúra mint városképi elem, szervezo ero megjelenését veszi szemügyre, a “városi vonzásfaktorrá”* előlépett magaskultúráét, melyet azonban a szituacionisták a maguk részéről nem voltak hajlandók kultúraként meghatározni.

A Kultúrapark az osztályoktól, a munka rekvizítumaitól, az organikus élet nyomaitól megtisztított kortársi (európai) metropolisz metaforája. Fogarasi hozzáállásában az a vonzó, hogy hűvösen játssza el a megfigyelő szerepét, aprólékosan öltözteti válogatott tárgyait finom összefüggések hálójába, mentesen minden apokaliptikus felhangtól. A látás igényétől vezetve lemond a kritika pátoszáról és az irónia érdekességéről, hiszen ugyan miért lenne fontos kérkedni avval, hogy mi a véleményünk valamiről, ami van. Illetve, ami (itt) nincs, illetve, amit mi (a magaskultúra elkötelezettjei, a városaink vizuális tisztátalanságán háborgók) szeretnénk, ha lenne, illetve, ami lesz is, csak épüljön fel a kultúra park a Soroksári úton. Szerencsétlen módon tehát igen sok minden hiányzik ahhoz, hogy Budapesten széles körben értelmezhető, átélhető legyen a felvezetett problematika. Tudja ezt Fogarasi András is, ezért a magyar kultúrában egészen más hangsúlyokkal szereplő Kis Trianon palotát dobja be – ártatlanul?, bátran? – a kiállítás takarékos, inspiratív szellemi terébe.

/Erhardt Miklós (praesens)/