Gallery by Night // 2015 – Ötnapos terv

2015. június 29 – július 3.

otnaposwat

 

Az elmúlt évtizedek kortárs művészetét kritikai jelenorientáció jellemzi: tematizálja, kritizálja és alakítja saját korát, közegét. A múlt nem igazán érdekli. A jövőre nincs igazán ideje.

Nehéz, nem ritkán reménytelen helyzetekből próbál rövid távon kiutakat keresni, így elkerülhetetlen bukása és helyzeti kritikája okán jellemzően deprimált. Képzeletét a jelen spektákuluma határozza meg, mert hite szerint a fontos ügyek mindig itt és most vannak.

Ez a program szinte ellentétben áll a történeti avantgárdéval, ami elsősorban nem saját korára reflektált, hanem a jövőorientáció jellemezte. Képes volt víziókban, utópiákban vagy akár sci-fi-ben gondolkodni, mert abban hitt, hogy a társadalmat ma még nem, de holnap már megválthatja. Persze a jövő elképzelése reményt és téttel bíró programot is jelentett a vadkapitalizmus és az urbanizáció egy olyan korszakában, amikor elképesztően nagy szükség volt rá.

Úgy gondoljuk, hogy most, egy teljesen más helyzetben szintén fontossá vált ez a jövőorientált hozzáállás, ezért az általunk rendezett öt este a jövőről szól – különböző hangokon. A Gallery by Night így nem kevésbé politikus, de minden bizonnyal merészebb és reménytelibb lesz, mint öt jelenorientált kiállítás a Stúdióban.

/Az FKSE Vezetősége/

 

HÉTFŐ – Galaxy by Night

galaxy02

 A 2015-ös Gallery by Night egy univerzum léptékű kitekintéssel kezdődik. A Polaris csillagvizsgálóban tett látogatás – célunk szerint – egy olyan pillanatnyi szemléletváltást idéz majd elő, amelyben a a tér és az idő nem individuális és hétköznapi, hanem galaktikus léptékben válik érzékelhetővé. Azt reméljük egy ilyen távoli perspektíva megmutatásával, így segít majd a tudomány abban, hogy a készülődő GBN többi napját egy új tapasztalattal értelmezhessük a Studió Galéria terében.


A bejárást a Polaris Csillagvizsgáló munkatársa vezeti majd, ahol bemutatja a műszereket, mesél a csillagtérképről,és az űrkutatás jelenlegi állásáról.

A limitált látogatószám miatt a részvétel regisztrációhoz kötött, kérünk titeket, hogy írjatok a studio@c3.hu email címre. Az FKSE a jelentkezett tagok számára 50% kedvezményt biztosít belépőjegy árából. A kedvezményes ár tagok számára: 500 Ft/fő..

Felhős idő esetén a programot egy másik időpontra tesszük át.

Időpont: 2015.06.29. 22:00

Helyszín:  Polaris Csillagvizsgáló, 1037 Budapest, Laborc u. 2/c. (Óbudai Szabadidőpark)

A regisztrált jelentkezők további részleteket kapnak e-mailen.

A látogatószám a helyszín befogadóképessége miatt limitált (max 30 fő). Jelentkezzetek mielőbb!

Házigazdák: Hory Gergely – Kozma Eszter

KEDD – Művész-életpályamodell

társasjáték est

otnapos2

2015. március 24-én döntés született a kulturális életpálya-modell kidolgozásának elindításáról. A képző- és iparművészeket képviselő szakszervezet nem vehetett részt a döntés meghozatalában.


A Gallery by Night második napján segítséget szeretnénk nyújtani a művészeti pályán szükséges képességek fejlesztésében minden művész és nem művész résztvevőnek.

PROGRAM:
15-18:00-ig
• Willi Bongard 1986-os Kunst und Kommerz című társasjátékának aktualizálása Sugár Jánossal. (Aki előre jelzi részvételi szándékát annak küldünk egy infócsomagot, benne az eredeti játékkal és a 2008-as adaptációval.)

18-21:00-ig
• Ben Vautier: La jungle de l’art. Játékvezető: Beke László,
• Gazdálkodj OFF-osan. Résztvevő művészek: Secco & Fresh.KO (Keresztesi Botond, Szigeti Árpád), Murányi Mózes Márton – játékmester. Kurátor: Kovács Kristóf
• Emlékezz okosan! Alkotó: Tóth Balázs Máté
• The Game of Life – Az élet játéka (Reuben Klamer- Bill Markham)

21-22:00-ig
• Szakmai tájékozottság és figyelem + jobb agyfélteke kvíz. Játékvezető: Erlich Gábor Kurátorok: Menesi Luca, Varga Krisztina

22-24:00-ig
Folytatódik a játék

0:00 Ünnepélyes díjátadó, és hatályba lép a tűzoltó-életpályamodell.

 

Helyszín: Stúdió Galéria, 1077 Budapest, Rottenbiller utca 35.

Házigazdák: Istvánkó Bea – Pálinkás Bence

SZERDA – Az utópia, mint gyakorlat

– performatív görög kórus –

GBN-Summer-otnapos5-Greek-Choir
 

Ezen az estén egy görög kórus performanszot fogunk megvalósítani a ti részvételetekkel. Az előadást és annak szövegét, korábbi levelekben küldött kérdéseinkre adott válaszaitok határozzák meg.

Ezeket bármilyen formában, verbálisan és/vagy non verbálisan is szívesen fogadtuk.

A beérkezett anyagokat feldolgozva minden válaszadó és válasz helyet kap a görög kórust idéző társulatban.

A görög kórus eredeti színpadtechnikai funkciója, az idő múlatása.

Ahogy nem lévén függöny, sem más kellék, a voltaképpeni (éneklő vagy beszélő) görög kórus egyik feladata az idő telésének érzékeltetése. A teljes történetet tagolja, szakaszokra osztja, ritmikus, mintegy zenei részekre bontja a kórus szava. Amely egyébként kiválóan érthető, gondosan formált versmondás is lehet.

főpróba: 18.30h, előadás: 20.00h

Helyszín: Stúdió Galéria, 1077 Budapest, Rottenbiller utca 35.
Házigazdák: Flohr Zsuzsi – Rudas Klára

CSÜTÖRTÖK - I. Jövőművészeti Szalon
SZALON otnaposwat
Műtermi víziók. Vászonra vitt látomások. Megálmodott végítélet.

A vizuális kommunikációnak a 21. században kiemelt szerepe van – legexkluzívabb ága, a jövőművészet, segít kimondani a kimondhatatlant. Tárlatunk a műfaj idei terméséből szemezget…

kiállító művészek:
Csontó Lajos
Czene Márta
Felsmann István
Gutema Dávid
Halász Péter Tamás
Kárpáti János Iván
Mikulán Dávid
Molnár Judit Lilla
Orbán György
Alexander Schikowski
Sipos Eszter
Solt András
Soós Károly – Sárai Bori Luca
Szabó Péter
Szolnoki József
Tóth Zsófia
Trapp Dominika
Tulisz Hajnalka
(…)

Megnyitó performance: J3ZZ “Sur Le Fil”
~15 min. – Solo improvisation nu and contemporary acoustic violin
Jérôme Li Thiao Té
A J3ZZ ( http://www.j3zz.com/ ) alapító tagja, hegedűművész, zeneszerző, producer.

Helyszín: Stúdió Galéria, 1077 Budapest, Rottenbiller utca 35.
Házigazdák: Erlich Gábor – Tábori András

PÉNTEK – Bibliográfia

otnapos5b

Művészettel foglalkozni művészként, kurátorként, vagy elméleti íróként nem ugyanazt jelenti a különböző történeti korokban, társadalmi osztályokban és gazdasági rendszerekben. Ugyanakkor a művészettel és a közösségeinkkel kapcsolatos nézeteinket a múlt gondolatai éppúgy behatárolják, mint a jelen társadalmi kondíciói. Így éppen művészetelméleti hagyományaink felfejtése a célunk ezen az estén: saját viszonyunkat kívánjuk vizsgálni a kultúra különböző felfogásaihoz, dilemmáihoz vagy éppen jövőjéhez.


A termekben, melyek rendeltetésük szerint gyűjtemény raktárként, műtermekként vagy közösségi térként funkcionálnak, a kultúra, a művészet és a társadalom egy-egy értelmezését dolgozzuk fel. Elméleti szövegek és interjúk hallhatóak, melyekhez művészeti intervenciók, alkotások és képek társulnak.

Művészek: Kristóf Gábor, Lődi Virág, Schmied Andi

Kurátorok: Karas David, Pacsika Márton

A Bibliográfia az Ötnapos terv című rendezvénysorozat utolsó estéjeként valósul meg.
Helyszín: Stúdió Galéria, 1077 Budapest, Rottenbiller utca 35.

 
A Gallery by Night-ról általában itt tudhatsz meg többet. 
Sajtó:
Szarvas Márton: “Ne kelljen bűntudatot éreznünk, ha művészeti kérdésekkel akarunk foglalkozni” – Lábjegyzet az idei Gallery by Night-hoz. tranzit blog