Face Lifting

Megnyitó: 2008. április 9. 19:00
Megtekinthető:
2008. 03. 30-ig

Megnyitó performansz: Fiume TV (cz)

Kiállító művészek: Wojtek Doroszik, Artur Garabowski, Ikoon Collective, Tomasz Kozak, Artur Malewski, Tomas Mróz, Marta Pszonak, Twozywo, Grupa Sedzia Glówny
Kurátorok: “4 young curators”group (Agata Chinowska, Anna Ciabach, Monika Weychert-Waluszko)

A Face Lifting c. kiállítás célja, hogy közelebb hozzon bennünket a fiatal lengyel művészek elmúlt években kialakult identitás-meghatározásának megértéséhez. A kiállításon résztvevő művészek ahhoz a generációhoz tartoznak, amelynek gyermekkora egybeesett a Lengyelországban bekövetkezett politikai változásokkal, és amely most éretten lép színre a társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok formálásához. Ennél fogva érdemessé vált olyan kérdéseket felvetni, melyek e generáció öntudatával és az öntudatot formáló körülményekkel foglalkoznak. A mai világban nehéz világosan meghatározni egy személy kulturális hovatartozását. Az identitás érzése egyre gyakrabban individuális életforma, vagy értékrend választás okán ébred fel. Robert Jay Lifton szerint: “Képlékennyé és multipozícionálttá válunk. Öntudatunkon kívül cselekszünk, egyfajta rendet teremtve az idő folyásában és szorongatásában. Az effajta létforma, mely radikálisan eltér attól, amibe beleszülettünk, arra késztet, hogy nyitottak legyünk, új lehetőségeket fedezzünk fel, és személyes tapasztalatokat szerezzünk.”

A “harmadik kultúra” gyermekeiként a globális falu részei vagyunk, akiknek az olyan virtuális agórák, mint az internet és a televízió váltak tudásunk fő forrásává és identitásunk alakulásának fontos tényezőivé. Ma az általunk leginkább áhított tulajdonságok között van a mobilitás, a dinamizmus és a rugalmasság. Számunkra sokkal könnyebb külföldre utazni új élmények, jobb állás, vagy érdekesebb élet reményében, mint egykor szüleinknek volt. Leginkább tőlünk függ, hogyan formáljuk kulturális, vagy nemzeti identitásunkat. Hogy életképesek maradjunk a mai világban, nincs más választásunk, mint örökségünk és jövőnk kibékítésére törekedni, össze kell egyeztetnünk azt, ami a vérünkben van azzal, amit még meg kell tanulnunk.

Amiről lemondunk, kitartóan visszatér és megzavarja azt a képet, melyet magunkról kívánunk kialakítani. Leginkább a szláv múlt “kísértetei” keresztezik azokat a törekvéseinket, hogy a nyugati kultúra részeseivé válhassunk. Ezeket a kísérteteket a mai napig nem sikerült kiűzni. Bizonytalanok vagyunk archaikus értékeinkhez fűződő viszonyunkkal kapcsolatban, ugyanakkor csodálattal tekintünk a modern Európa pragmatizmusára. Identitásunk meghatározása tehát nagymértékben törekvés egy modellhez való igazodásra, az általunk fontosnak vélt elemek asszimilálására és a fölöslegesnek tartott dolgok elhagyására.

A Face Lifting c. kiállítás ötlete a fent említett jelenség kutatásából született. Face lifting-nek nevezik azt a beavatkozást, amely során kifeszítik és felvarrják a bőrt, annak érdekében, hogy eltüntessék a kor és mimika által okozott ráncokat. A ráncok visszatükrözik az adott arc történetét, tragédiáit, örömeit és szomorúságait. Ezeket a történeteket kitöröljük, hogy lépést tudjunk tartani környezetünkkel, hogy sikeresen működjünk, és végül elfogadást nyerjünk. Országunk, melyet a “nemzetek papagájaként” emlegetnek, leghőbb vágya ez az elfogadás. A face lifting olyan, mintha a frissesség maszkját viselnénk, ami azonban könnyen a fiatalság karikatúrájává válhat. De ez valóban segít-e a túlélésben? Vajon a történelmi örökségről való lemondás és a gyökerektől való elszakadás sikerhez vagy végzetes bukáshoz vezet? Vajon a mentális ráncfelvarrás maradandó és kielégítő hatással jár-e? Ez a dilemma nemcsak Lengyelország problémája, hanem az egész posztkommunista Európát érinti. Annak ellenére, hogy szoros kapcsolatban állunk Szlovákiával, Bulgáriával és Magyarországgal, múltbéli politikai helyzetünk miatt, mégis szívesebben látott vendégek a brüsszeliek, vagy londoniak. A sztereotípiák szerint a posztkommunista országokat jó barátság fűzte össze: csehek és szlovákok, bolgárok és románok, lengyelek és magyarok. Ahogyan a ma már divatjamúlt mondásban: “Lengyel és magyar – két testvér fiai.” Ma természetesen már érezzük, hogy ennek a megállapításnak semmi köze a jelenhez. Mit tud egy átlagos lengyel egy átlagos magyarról? Nem sokat. Ennek ellenére gyakran idézik és ismétlik ezt a régi mondást. A Face Lifting kiállítás talán arra késztet majd, hogy a fejlődés és a jelen szociális jelenségek kontextusában hasonlóságokat keressünk a kortárs lengyel és magyar viszonyokban.
“4 young curators group”